A közeli és távolabbi jövőről tárgyalt az elnökség

2009. április. 16., 17:29   |    

A közeli és távolabbi jövőről tárgyalt az elnökség

'Bízom abban, hogy rendkívül megfeszített munkával minden, még elvégzendő feladatot be lehet fejezni, s semmi akadálya nem lesz a május 2-i ünnepélyes avatásnak' - jelentette ki Kisteleki István, az MLSZ elnöke, amikor a csütörtöki elnökségi ülésen beszámolt a telki edzőközpont építkezésének finiséről, s azokról a nehézségekről, amelyekkel a 3 milliárdos beruházás legvégső szakaszában is meg kell küzdeni.

Emellett a testület részleteiben foglalkozott a május 3-án, szintén Telkiben sorra kerülő közgyűlés előkészületeivel, egy újabb, a korábbi MLSZ-elnökség idejéből származó 150 milliós APEH-tartozás 'felbukkanásával', valamint azzal a futballfejlesztési elképzeléssel, amelyről honlapunkon külön tudósításban számolunk be.

Újabb adótartozás az előző vezetés idejéből

A telki építkezés hajrájában külső szakértők is segítik a munkálatokat, így mindenki optimista: a szombathoz két hétre esedékes avatás - amelynek díszvendége Joseph S. Blatter, a FIFA és Michel Platini, az UEFA elnöke lesz - igazi sporttörténeti, de a sporton is túlmutató eseménynek számít majd.

Amikor az MLSZ évi rendes közgyűlésének szánt - törvény által kötelezően előírt - szakmai és pénzügyi beszámolók, tervezetek témája került napirendre, elhangzott: a korábban ismertek után az APEH részéről egy újabb 150 milliós adótartozás bukkant fel, amelynek előzményei egyértelműen a korábbi elnökség 2004-2005-ös tevékenységével vannak összefüggésben. A kínos 'örökséggel' kapcsolatban az elnökség úgy döntött, hogy tanulmányozza annak részleteit, s legkésőbb egy hónapon belül dönt és áll ki a nyilvánosság elé az eset hátterét megvilágító tájékoztatással.


Félmilliárdos mínuszról 5 milliárdos vagyon

Ami egyébként az MLSZ pénzügyeit illeti: előzetesen mintegy 60 milliós pozitívumot mutat a tavalyi mérleg, s ahhoz képest, hogy három évvel ezelőtt a mostani elnökség közel félmilliárdos hiánnyal kényszerült elkezdeni tevékenységét, ma már 5 milliárdos a vagyona a szervezetnek, amit legalább olyan eredményként lehet értékelni, mint a telki edzőközpontot, a majdnem félszáz új műfüves pályát, Kisteleki István és az elnökség tagjai folyamatosan ellenőrizték a munkálatokat a 42 ezer regisztrált gyermeklabdarúgót, s persze az A-válogatott eddigi helytállását a vb-selejtezőkön.

A legutóbbi, április 2-i elnökségi ülés témája volt a legközelebbi, 2009-2010-es bajnokságok versenykiírása. Akkor a testület tagjai felhatalmazták Kisteleki Istvánt, hogy a tervezetek végleges elfogadása előtt tegyen javaslatot az NB I, NB II és NB III alapvető reformjára. Erre most került sor, az elnök elképzeléseiről - amelyet első körben elfogadtak, de természetesen további véleményezésre az érintettek (NB I-es és NB II-es klubok ad hoc bizottsága) elé terjesztenek - külön tudósításban számolunk be honlapunkon.

Elfogadta az elnökség azt a javaslatot, amely a Nemzeti Sporttól származik: a következő bajnokságra egy olyan háromtagú bizottság alakul, amelynek tagjai - régi, megbecsült, sokszoros válogatott játékosok - egyedül lesznek jogosultak arra, hogy a mérkőzések során felmerülő vitás, kritikus esetek miatt a fegyelmi bizottsághoz forduljanak, eljárást kezdeményezve.


Kettős rangadók a Puskás-stadionban


Hangsúlyos témát szolgáltatott a sportág irányítói részére több olyan napirendi pont, ami a létesítményekkel, az elodázhatatlan infrastrukturális fejlesztésekkel foglalkozott. Szó esett, egyebek között, azokról a bővítési elképzelésekről, amelyeket a Puskás-stadionban kellene realizálni, tekintettel a két szeptemberi, slágereseménynek ígérkező vb-selejtezőnkre, a portugálok és a svédek ellen. Ezzel kapcsolatban az elnökségi tagok megfogalmazták: minden szempontból hasznos volna, ha a Soproni Liga július 25-i rajtját követően, irányított sorsolással kettős rangadókat lehetne rendezni a Puskás-stadionban. Az első hallásra sikert aratott ötlet megvalósulása egyaránt jót tehet a sportág népszerűsítésének épp úgy, mint a bővítési költségek előteremtésének. A műfüves pályaépítés területén már roppant eredményes OLLÉ Programiroda egyébként javaslatot dolgozott ki nem csak műfüves, hanem gyepes pályák kialakításáról, a világítások korszerűsítéséről, s a pályák fűtési lehetőségének megteremtéséről, illetve az ezek fedezetét megteremtő hitelkonstrukciókról.


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS