Műfüves nagypálya épül Abaújszántón

2013. május. 08., 08:12   |    

Műfüves nagypálya épül Abaújszántón

Kedden délután tartották az épülő a nagyméretű műfüves focipálya alapkőletételét Abaújszántón.

A Borsod megyei település a Pályaépítési Program keretében nyert forrást a 133 millió forintos beruházásra, amely a keddi alapkőletétellel látványos szakaszához érkezett. A beruházási összeg hetven százalékát – 93 millió forintot – a Magyar Labdarúgó Szövetség pályázatán nyerte el Abaújszántó, a 40 millió forintos önrészt pedig az önkormányzat saját forrásból biztosítja.

Az ünnepségen részt vett Mészöly Kálmán, az MLSZ tanácsadója, aki beszédében elmondta: augusztus végén szeretne visszajönni, és részt venni a kész pálya ünnepélyes átadóján is.

– Kicsit meg vagyok lepődve, mert sokkal több kislányt látok itt, mint fiút. Sebaj, női szakágunk is egyre izmosabb és nagy öröm számomra, hogy a fiúk-férfiak szintén sokat hallatnak magukról manapság. Lenyűgöző, amit itt látok: gyönyörű a környezet, gyönyörű az egész sporttelep és nincs megállás, a korral haladni kell. Van egy vágyam: itt akarok lenni az avatóünnepségen is - mondta Mészöly Kálmán.

Madár György, a települést polgármestere elmondta: bár a városban három nagyméretű füves pálya, két 20×40 méteres műfüves küzdőtér és egy 20×40 méteres bitumenes pálya található, a település vezetői mégis fontosnak tartották, hogy további fejlesztésbe fogjanak.

- Szükség van műfüves komplexumra annak érdekében, hogy városunk fiataljai és sportolói, továbbá a térség településein élők télen-nyáron használhassák. Természetesen gondolunk az általános- és középiskolásokra, valamennyi korosztály képviselőire, mert ismerjük az alaptételt: az önkormányzatoknak először elő kell teremteniük a sportág infrastrukturális hátterét ahhoz, hogy a klubok és a csapatok később maradandó eredményeket produkáljanak
- fogalmazott a polgármester.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tavaly Tokajban, Sátoraljaújhelyen, Mályiban, Miskolcon épültek pályák, Abaújszántó mellett hamarosan Edelényben, Miskolcon és Mádon is új műfüves játéktereket avathatnak.

A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS