Nyírbogáton 90 százalékos támogatással épült műfüves pálya

2013. december. 03., 14:51   |    

Nyírbogáton 90 százalékos támogatással épült műfüves pálya

December 1-jén Nyírbogáton, a Községháza udvarán átadták a Magyar Labdarúgó Szövetség pályaépítési programjának keretében megvalósult, 20x40 méteres, villanyvilágítással felszerelt műfüves pályát.

A létesítmény közel 30 millió forint pályázati forrásból valósult meg, az önkormányzat tíz százalékos önrésze mellett hetven százalékot TAO-forrásból az MLSZ állt, húsz százalékot pedig a FIFA biztosított Goal Programjának keretéből.

Dr. Simon Miklós, a település polgármestere, országgyűlési képviselő elmondta, hogy a települést gazdagító, villanyfényes műfüves pályával nem csak egy régi álom, hanem annál is több valósult meg.

- Nyírbogát igazán büszke lehet erre a nagyszerű létesítményre, de akkor lehetünk igazán büszkék, ha egy olyan focicsapata lesz a településnek, mint a 60-as 70-es években, amikor Nyírbogátnak hírneve volt a térségben és a megyében is. Az sem mellékes körülmény, hogy az iskolai testnevelés bázisa is lesz az átadott műfüves kispálya
– mondta beszédében a polgármester.

DSC_0895|

Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár ünnepi köszöntőjében elmondta: a kormány fontosnak tartja a pályák, sportcsarnokok építését, mert az ifjúság életéből nem maradhat ki a sport.

- Egy jól működő államban arra kell törekednünk, hogy az emberek boldogulásának a lehetőségeiről gondoskodjunk, tegyünk meg mindent az életminőségük javítása, jobbítása érdekében. A sport lehetőséget ad erre, ahogyan Ferenc pápa fogalmazott: a sport „egyetemes nyelv”, mindenki érti, mindenki tudja és mindenki fölismeri hatalmas erejét. Ezt tesszük mi is, hiszen egyszerre képes a sport gyermekeink jellemfejlődését pozitív irányba befolyásolni, az egyéni önismereti képességet gazdagítani, közösségi felelősségvállalásra nevelni
- fogalmazott Simicskó István.

Az átadó ünnepség végén az OTP Bank Bozsik-programban focizó gyermekcsapatok vették birtokba a pályát.

$galeria_cim


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS