Országos Pályaépítési Program: százhúsz pálya készül el 2013-ban

2013. június. 17., 15:03   |    

Országos Pályaépítési Program: százhúsz pálya készül el 2013-ban

Az MLSZ múlt heti elnökségi ülésén a szövetség vezetése döntött arról, hogy a pályaépítési program negyedik ütemében beadott pályázatok közül 52 valósul meg még idén, a többi műfüves pálya 2014-ben készül el.

Az MLSZ pályaépítési programjának keretében 2012-ben összesen 72 pálya épült fel országszerte, melynek összköltsége bruttó 3,3 milliárd forint volt. A szövetség 2013-ban további 120 pálya felépítését tervezi, melyek közül 20 kispálya egy kedvezményes pályaépítési konstrukció keretében valósul meg.

A 2013-as első féléves helyszíneket az MLSZ elnöksége már elfogadta, ezek az építkezések jelenleg is folyamatban vannak. Az idén márciusban kiírt negyedik ütem pályáztatása során 64 érvényes önkormányzati és sportszervezeti pályázat érkezett be a megyei igazgatóságokhoz, összesen 81 helyszínre vonatkozóan. A grundméretű, a kisméretű és a nagyméretű pályák mellett új pályatípusként jelent meg a műfüves félpálya (40x60 m), mely elsősorban utánpótlástornák (Bozsik-tornák) lebonyolítására alkalmas.

Tekintettel arra, hogy 2013 első félévében 48 helyszínen már megkezdődött az építkezés, a második félévben 52 helyszínen épülhet pályát. A kedvezményes pályaépítési konstrukció keretében épülő 20 kispálya egy külön pályáztatási eljárás keretében kerül majd kiválasztásra. Az ebből a pályázati ütemből fennmaradó 29 településen 2014 tavaszán kezdődhet meg a pályaépítés. A korábbi időszakok tapasztalatait figyelembe véve jó néhány esetben előfordul, hogy az önkormányzatok finanszírozási vagy egyéb problémák miatt visszalépnek, így elképzelhető, hogy a 2014-re elfogadott helyszínek közül is lesz olyan, ahol már idén felépülhet a pálya.

A kivitelezői tender lezárulta után kerül sor az együttműködési megállapodások megkötésére az önkormányzatokkal/sportszervezetekkel és a tervek szerint 2013 júliusában elkezdődnek a negyedik ütem pályáinak építkezései.

2013-ban épülő pályák Magyarországon

2013-ban épülő pályák Budapesten


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS