Pályaépítési program: közelít a kétszázhoz a pályák száma

2013. október. 27., 21:33   |    

Pályaépítési program: közelít a kétszázhoz a pályák száma

Az elmúlt hétvégén több településen avattak az MLSZ Pályaépítési Programjában megépült új műfüves pályát.

Oroszlányban nem az első alkalommal készültek pályaavatóra, tavaly ősszel 22x42 méteres, villanyvilágítással rendelkező műfüves pálya épült a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskolában az MLSZ pályaépítési programjának köszönhetően. Most, egy évvel később újabb átadót rendezett a város, ezúttal a Gárdonyi Géza Iskola helyén kialakított sportkomplexumban, ahol egy minden igényt kielégítő nagyméretű pályát avattak fel.

Az átadó vendége volt Kovács István, a Videoton FC válogatott középpályása, valamint a rövid bemutatóval is készülő Szász Kitti, többszörös freestyle világbajnok. Az ünnepélyes avatón beszédet mondott Takács Károly, a település polgármestere, Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott, Bánki Erik, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja, valamint Khéner László, a Magyar Labdarúgó Szövetség Komárom-Esztergom Megyei Igazgatója is.

Khéner László elmondta: az már most látszik, hogy az oroszlányi pálya teljes kihasználtság mellett működik majd, és sok száz gyereknek biztosít sportolási lehetőséget. A város az OTP Bank Bozsik-program egyik alközpontjaként rendszeresen rendez körzeti, alközponti tornákat, így a környék focistapalántái gyakran megfordulnak rajta. A pálya emellett otthont ad 120 fiatalt foglalkoztató helyi sportegyesület edzéseinek, és természetesen a környéken élők szabadidős célokra is igénybe vehetik.

– Az elmúlt időszakban több beruházás kezdődhetett meg, illetve fejeződött be a magyar labdarúgásban, mint az eltelt két évtizedben. Megyénkben alig több mint két év alatt kilenc műfüves pályát avattunk, hat most épül. Egyre több gyermek focizik ismét, húsz százalékkal emelkedett szűkebb hazánkban a focisták száma. Most már az oroszlányiak számára is adott a lehetőség, hogy a megye egyik legjobb utánpótlás-nevelő egyesületévé váljanak - mondta az MLSZ Komárom-Esztergom megyei igazgatója.

PE1_5183|

A vasárnap sem múlt el pályaavató ünnepség nélkül, ezen a napon a Szegedhez közeli, mintegy 2000 lakosú Újszentivánon adtak át egy kisméretű, 22x42 méteres pályát, illetve az ahhoz tartozó 150 férőhelyes lelátót. A projekt 70 százalékban a Magyar Labdarúgó Szövetség, 30 százalékban Újszentiván Községi Önkormányzata finanszírozásából valósult meg az Országos Pályaépítési Program keretében.

A korosztályos tornával, lánytornával, felnőtt- és öregfiúk meccsel tarkított fociünnepen jelen volt és beszédet mondott Putnik Lázár polgármester, Mészöly Kálmán, a Magyar Labdarúgó Szövetség nagykövete, Nógrádi Tibor, az MLSZ Csongrád megyei igazgatója, Kiss-Rigó László megyés püspök, az MLSZ megyei igazgatósága mellett működő társadalmi elnökség elnöke.

Nógrádi Tibor beszédében úgy fogalmazott, a legjobb befektetés mindig az ifjúság segítésébe fektetett energia, hiszen az a leginkább megtérülő:

- A legfontosabb az ifjúság nevelésére, képzésére fordított pénz és energia, az MLSZ éppen ezért stratégiai célnak tekinti a fiatal korosztályok, az U7, az U9 és az U11 képzését, aminek kiemelkedő eszközei az országszerte átadott műfüves pályák, illetve az azokhoz kapcsolódó szakmai munka. Kívánom Újszentiván lakosságának, legyen sok örömük a pályában, s neveljenek rajta sok tisztességes, egészséges újszentiváni, magyar embert.

Az MLSZ Pályaépítési Programjának első évében, 2012-ben 72 pályát építettek és adtak át, míg idén 118 újabb játéktér készül el. Az idén felépülő pályák jelentős részét már birtokba vették tulajdonosaik, ahol pedig még nem történt meg a műszaki átadás, jelenleg is zajlik vagy hamarosan kezdődik az építkezés, és még december 31. előtt befejeződnek a munkálatok. A Magyar Labdarúgó Szövetség már kiírta a program hatodik ütemét, amelyben nemcsak négy méretben megépíthető műfüves pálya létrehozására van lehetőség, hanem élőfüves pályákra is nyerhetnek támogatást a sportegyesületek, önkormányzatok.

A pályaépítés programban elkészült pályák költségének 70 százalékát az MLSZ állja a TAO-program forrásaiból, míg 30 százalékban a tulajdonos önkormányzat vagy sportegyesület fizeti ki. A program elindítása óta felépült pályákon több ezer gyerek focizik naponta, az egyesületek utánpótláskorú labdarúgói mellett iskolák és az amatőrfutballt űzők is rendszeresen használják a modern, minden igényt kielégítő játéktereket.

$galeria_cim


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS