Sporttelep-felújítási program: 558 pályázatot fogadott el az MLSZ

2013. április. 18., 11:07   |    

Sporttelep-felújítási program: 558 pályázatot fogadott el az MLSZ

Nyár végére 3,5 milliárd forint értékben valósulhatnak meg beruházások a program keretében.

Az MLSZ az amatőrfutball létesítmény feltételeinek javítása érdekében indította be Országos Sporttelep-felújítási programját. A pályázaton olyan sportszervezetek indulhatnak, amelyek legalább 6 éve részt vesznek az MLSZ versenyrendszerében, és a felnőtt férfi nagypályás bajnokságban indított csapatuk legmagasabb bajnoki besorolása legfeljebb a megyei/budapesti I. osztály, illetve önálló utánpótlás-nevelő klub esetében nem biztosítanak korosztályos csapatot NB-s osztályú sportszervezet részére.

A pályázat keretében sportszervezetek a sporttelep biztonságát (kerítés, korlát, játékos kijáró), a szurkolók és játékosok komfortérzetét (öltöző, mosdók, lelátó, eredménykijelző), valamint a sporttelep funkcionalitásának fejlesztését (pályafelszerelések, játéktér-felújítás, öntözőberendezés) célzó beruházásokra költhetnek.

A program első ütemének keretében 665 sportszervezet igényelt támogatást, ebből 588 pályázatot hagyott jóvá a szövetség, a beruházások 3,5 milliárd forint értékben valósulnak meg, a teljes támogatás összege 2,5 milliárd forint. Az átlagos beruházási összeg hatmillió forint, a jóváhagyott pályázatok országos lefedettsége arányos. A beruházást a sportszervezet valósítja meg, MLSZ minőségellenőrzést végez, az átadás-átvétel és az elszámolás ellenőrzésének feladatát a Nemzeti Sport Intézet végzi. A beruházások valószínűleg kivétel nélkül a nyár folyamán, az ősz szezon kezdetére befejeződnek.

A támogatható beruházás felső határa 10 millió forint, az előminősítésnek megfelelt szervezetek bruttó 700 ezer és 7 millió forint közötti összeget nyerhettek el, és 30 százalékos önrész mellett valósíthatták meg terveiket. A projekt előnye a TAO-programhoz képest, hogy az MLSZ leveszi a forráskeresés terhét a sportszervezetek válláról, ezzel elsősorban a gazdaságilag hátrányos kistérségekben lévő, illetve a gazdasági kapcsolatokkal nem rendelkező klubokat segítve.

Az MLSZ jelenleg olyan konstrukció kidolgozásán dolgozik, melynek segítségével a kiemelten hátrányos helyzetű térségekben a 30%-os önerőt mérsékelni tudja.

A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS