Új műfüves pályákkal gazdagodott a főváros

2013. szeptember. 25., 16:52   |    

Új műfüves pályákkal gazdagodott a főváros

A harmadik focipályát adta át Újbuda Önkormányzata a Domokos Pál Péter Általános Iskolában 2013. szeptember 25-én.

A Magyar Labdarúgó Szövetség labdarúgó pályaépítési programjának keretében épült műfüves pályákhoz szükséges önrészt az Önkormányzat közel 25 millió forint összegben biztosította.

2012 decembere óta a harmadik XI. kerületi oktatási intézmény gazdagodott új műfüves pályával a Magyar Labdarúgó Szövetség támogatásának köszönhetően. Az MLSZ pályázatán való kerületi szintű részvétel három iskolában tette lehetővé műfüves kispálya megépítését: a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium, valamint a Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium után most a Domokos Pál Péter Általános Iskolában avattak új sportpályát.

Dr. Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár, a kerület országgyűlési képviselője megnyitó beszédében a gyerekeket szólította meg, és buzdította a szellemi művelődés mellett a rendszeres sportra.

- Remélem, hogy sok Nyilasi Tibor és válogatott sportoló fejlődik majd ezen a pályán – ezekhez a sportsikerekhez igyekszünk a feltételeket biztosítani – mondta.

A pálya felavatásaként a kezdőrúgást Nyilasi Tibor, a Magyar Labdarúgó Szövetség sportigazgatója végezte, aki gyerekkorában a kerületi focipályákon edzett. Az első mérkőzésből viszont már Hoffmann Tamás, polgármester és Simicskó István, államtitkár sem akartak kimaradni, így játékosként is beálltak az iskolai csapatba.

Ezen a héten nem csak Újbuda gazdagodik új műfüves pályákkal a fővárosban, a napokban Kőbányán és Újpesten is új pályákat vehetnek birtokba a focizni vágyó fiatalok.

A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS