Új pályát adtak át Kőbányán és Újpesten

2013. szeptember. 27., 16:30   |    

Új pályát adtak át Kőbányán és Újpesten

Az MLSZ pályaépítési programjának keretében felépült műfüves pályákat avattak fel pénteken a főváros két kerületében.

Kőbánya első műfüves pályája, a Liget Grund a Szent László Általános Iskola sportudvarán épült fel, az ünnepélyes átadón megjelent Simicskó István sportért felelős államtitkár, Kovács Róbert polgármester, Radványi Gábor alpolgármester, illetve beszédet mondott Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendája is.

A pályaépítési munkálatok 25 millió forintba kerültek, a költségek 70 százalékát az MLSZ, 30 százalékát a Kőbányai Önkormányzat finanszírozta. A közös beruházás költségvetését a Kőbányai Önkormányzat további 23 millió forinttal egészítette ki, melyet az új pálya környezetének rendbetételére fordított. A Liget Grund igazi színfoltja az Aranycsapatot megörökítő óriási falfestmény, mely az Aranycsapat idén 60 esztendős dicsőségének állít méltó emléket a 6:3-ra megnyert, otthonukban addig veretlen angol csapattal játszott meccs felejthetetlen eredményének.

- Ez a pályaátadás a gyerekekről szól, értük történik - fogalmazott beszédében Simicskó István. - A sportra áldozni nélkülözhetetlen, mert a sport egy varázseszköz, amely az egészséges életmódra, az egymásért való küzdelemre nevel, jellemformáló szerepe van, megtanít győzni és veszíteni. Óriási dolog, hogy egyre több pálya épül Magyarországon, nagyon sokat jelentenek ezek a játékterek. A Szent László Általános Iskola sportélete eddig is eredményes volt, ezzel a pályával pedig még sikeresebb lehet.

Buzánszky Jenő kiemelte: a fiatalok számára nemcsak a pályán elért sikerek elérésében van nagy jelentősége a sportolásnak, hanem az egészségük érdekében is fontos a rendszeres testmozgás.

- A tehetséggel lehet élni és visszaélni is, én előbbire buzdítok mindenkit. Az élsportolóknak sok mindenről le kell mondaniuk a sikerek érdekében, de megéri meghozni ezeket az áldozatokat, ezt tapasztalatból mondhatom - intézte szavait a sikeres sportpályafutásért dolgozó fiatalokhoz az Aranycsapat legendája.

A Liget Grundot délelőttönként a kőbányai Szent László Általános Iskola diákjai, délután az OTP Bank Bozsik-programban résztvevő kőbányai egyesületek, esténként, 18 órától pályabérlők használhatják, kivilágítás mellett. A létesítmény természetesen hétvégi sportrendezvényeknek is otthona lesz. Az ünnepélyes átadó utáni első mérkőzést a Ferencváros és a Honvéd öregfiúk csapata játszotta, a meccs kezdőrúgását Buzánszky Jenő végezte el.

Újpesten, a Pozsonyi utcában, a Halassy Olivér Német Tagozatos Általános Iskola udvarán is átadtak egy 12x24 méteres grundpályát. Az avató ünnepségen beszédet mondott Wintermantel Zsolt, kerületi polgármester, valamint megjelent az átadón Kovács Zoltán, a kerület élvonalbeli csapatának egykori válogatott játékosa is.

Két nappal ezelőtt Újbudán is felavattak egy pályát, a XI. kerületben már a harmadik műfüves játéktér valósult meg az MLSZ Országos Pályaépítési Programja keretében.


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS